Előzmények
2013-ban, friss jegyespárként előre rettegtünk, hogy mennyi idő, munka és stressz lesz leszervezni az esküvőnket!
Az egész a meghívónál kezdődött. Azt sem tudtuk, hogy hol kezdjünk neki az egésznek.
Hol csináltassuk? Milyen grafikával? Mi legyen a szöveg?
Rájöttünk, hogy minél tovább halogatjuk a kezdést, annál jobban fogunk kapkodni, és annál kevésbé tudjuk majd megvalósítani az elképzelésünk!
A kihívás
Ilyenkor, mint ahogy a legtöbb ember, mi is elmentünk egy meghívó értékesítőhöz, ahol elénk vágtak jó néhány török és román katalógust, amiből a számtalan sablon meghívó közül válogathattunk.
Látszott, hogy nem ez a profiljuk, és csak viszonteladói voltak a tömegmeghívóknak.
Ezekkel csak annyi bajunk volt, hogy a semmit sem változtathattunk rajtuk, így sem egyedivé nem tudtuk tenni őket, sem pedig az esküvőnk stílusát sem tudtuk beléjük vinni. Ennek ugye az lett volna a következménye, hogy az esküvői kiegészítőinknek (ültetőkártya, menükártya …) a grafikáját újra meg kellett volna tervezni, így akkor megint kezdődött volna minden elölről!
Emellett több ismerősünk lebeszélt ezekről a katalógusokról saját tapasztalatukból okulva. Volt egy pár, akinek lemaradt a neve a meghívókról, amin utólag jót nevettek, de amikor kézhez kapták a csomagot, nem volt annyira vicces.
Volt egy másik pár, akinek annyira vékony papírra nyomtatták a meghívójukat, hogy inkább új meghívó után néztek, mert szétesett mielőtt bármit is csináltak volna vele.
Nekünk már sikerült!
Mikor a hosszas keresgélés ellenére sem találtuk meg azt, ami igazán tükrözné az egyéniségünket, úgy döntöttünk, hogy elkészítjük magunknak a meghívónkat! Elhatároztuk, hogy olyan álom meghívónk lesz, amit a családunk és barátaink örök emlékként fog eltenni, mert tükrözi az egyéniségünket, anélkül, hogy ezen hosszú heteket görcsölnénk!
Családi vállalkozásként digitális nyomdát üzemeltetünk 2010 óta, így a nyomtatást és a grafikát nem volt kérdés, hogy hol készítjük!
Az esküvő stílusa, helyszínének eleganciája és színvilága adottak voltak, így a legfőbb fejtörést az okozta, hogy hogyan fogjuk személyessé, egyedivé varázsolni a meghívóinkat.
Szinte mindent számításba vettünk, így hobbijaink, kedvenc mesefiguránk, filmünk, zenénk, végzettségünk, sőt kapcsolatunk története is szóba került!
Végül úgy döntöttünk, hogy az egyik kedvenc fényképünk rajzát raktuk fel a meghívó közepére. Az alapanyagokat gondosan összeválogattuk, került rá csipke, gyöngy, kreatív és pausz papír is!
Meghívónk
Új szemlélet
Nagy örömünkre, az elkészült meghívóink hatalmas sikert arattak családunk és barátaink körében, és az esküvőnk is nagyon jól sikerült!
Ezt követően pedig egyre többen kerestek fel minket a baráti körünkből, hogy készítsünk számukra is egyedi, különleges esküvői meghívókat.
A felkéréseket boldogan vállaltuk, hiszen imádjuk a kihívásokat és a tervezési, elkészítési folyamat minden egyes percét nagyon élvezzük!
Mivel jegyespárként éreztük, hogy pontosan mire van szüksége egy párnak a meghívó készítéskor, ezért mindig óriási hangsúlyt fektetünk a minőségre, az egyediségre, és arra, hogy levegyük a párokról a szervezés terhét, ne pedig növeljük azt!
Esküvőnkön
A mai napig érkező sok-sok pozitív visszajelzés pedig bebizonyította számunkra, hogy érdemes ezzel foglalkozni, és rövidesen kialakult a saját stílusunk, és nyomdánk fő profiljává vált a kézzel készült, egyedi esküvői meghívók tervezése és gyártása.
Munka közben
Rajtatok a sor!
Itt az ideje, hogy nektek is egy olyan egyedi esküvői meghívót készítsünk, mint amilyen egyediek Ti magatok is vagytok, és aminek átadásakor a szeretteitek könnyekig hatódnak meg, majd féltve őrzött kincsként elrakják azt emlékbe!
Keressetek minket bátran, és ingyenesen elkészítjük egyedi esküvői meghívótok mintapéldányát!
Kövessetek minket Facebook oldalunkon vagy az Instagramon! :)